2010.01.02. 03:40
a túlélésésért folytatott harc melankóliája
Villamosmegálló. KÖZtér. Az emberi KÖZöny kirakata. Emberek, kiknek nincs semmi mondanivalójuk a másik számára. Vagy ha lenne is a KÖZelségtől - mint a csiga szeme - azonnal visszarettennek a kemény házukba. Az új esztendő pengeéles fényei beszélnek helyettük. Újév van. Egy önkényesen kiragadott dátum, hogy azt mondhassuk, hogy megtörtént aminek kellett és innentől már minden másképpen lesz. Az ember az egyetlen olyan állatfaj, amelyik ilyen absztrakt dolgokat talál ki magának, mint az újév. Minek? Most sincs semmi sem másképp. Állunk az eső után koszvizes aszfalton és semmi sincs: az emberek ugyanazok, csak a fények mások. Majd eljön a megváltás egy villamos képében. De nem jön. Kínos.
Állunk. Statikus nyugtalanság. Odébb egy térfigyelő kamera üvegszeme csillog. A másik irányban egy részegségbe menekült csöves présel ki hangforgácsokat magából. A nyakamban még a szilveszter titkos kéje bizsereg - a félig ismerős, félig idegen társaság kipárolgásai, a cigarettafüst, az olcsó pezsgők téves mámora, a parkettába karcolt törzsi rítusok és egy lopott testi öröm néhány izzadságcseppje. Tudatomban még bódítóan kavarognak színei. Undorodom. Mintha lehányt volna a város. Már cigi sem kell. Fosszürkeség. És nem jön a rohadék fossárgaság sem.
Egy kutya tűnik fel. Hosszú, fényes szőrű. Oda megy szinte minden emberhez. Mindegyiket megnézi, kér. Szeméből a szelid kétségbeesettség sikolt feketén. Haza akar menni. Látszik, hogy el van veszve, a szilveszteri petárdák megőrjítették, megfutamították, és most itt van: sehol. Nem tarhál, mint az idomított tarhagépek a jászain, tisztán és őszintén segítséget kér. Egy fiatalabb nő kicsit megsimogatja, majd úgy tesz, mintha már ott se volna. Később a kutya a villamosra is követné, de rákiált, leparancsolja, megalázza, lenézi, lerázza. Feltúrtam a nyakán a lágy szőrt, még nyakörv sincs rajta, két kezembe fogtam a fejét, kérdeztem, honnan jöttél, és láttam, hogy bár nagyon akart, nem tudott válaszolni. Rácsörögtem egy régi ismerősre, akiről tudtam, hogy nagy állatbarát hírében áll, kérdeztem, mit lehet tenni ilyenkor, sintért azt ne, mondta, esetleg vigyem haza. Lakásba? Oda nem zárhatom, akkor semmi esélye sem lesz, hogy megtalálják. Bár az is lehet, hogy "direkt" veszítették el. Amíg tanakodtam egyszerre csak felugrott és elnyargalt. Talán valami reményt adott neki. Mondjuk egy, a gazdájáéra emlékeztető hang. Valami. Legalább neki. Én feladtam. Hagytam, hogy elragadjon a következő villamos. A fossárga megváltás.
Amúgy buék.
6 komment
Címkék: város hangulat szilveszter életem
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.03. 05:58:48
tubifex · http://tubesjanos.blog.hu 2010.01.05. 23:23:31
Persze a Szilveszter fontossá tud válni, ha fontossá tesszük. Remélem neked "bejön" 2010, ha már olyan jól kezdődött...
Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.06. 02:01:22
Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.13. 16:46:58
Utolsó kommentek