2009.12.30. 12:33
között
.jpg)
Mindennap délben kelni, az ágy és az utca közötti, PVC-vel borított szakaszon létezni. „Szilveszter?” kérdik a kagylóban és nem Az apostol miatt. Válasz nincs, csak hümmögök „majd elválik”, aztán leteszem és visszafekszem. Késő délután könnyebb, a fények tompábbak, a házfalak betakarják egymást. Végig a körúton, hátha összefutok valakivel, akit aztán lerázhatok. Aztán a törzshely. Presszókávé, fél doboz Marbi és a fekete notesz.
Ha lejárt az ügyelet, megyek vissza, ugyanazon az útvonalon - ugyanazok az aszfaltrepedések előttem, a felszakadt bőr közötti nyílás sehová sem vezet éppúgy, mint a járda, amin mászkálok.
A lét töredezettsége. Mintha nem is mindig léteznék. Lépcsőház, a lépcsőforduló a „Cunci” felirattal (vajon kinek, miért, és még tart-e?), elő a kulcs, kissé remegő kézzel be a zárba. A zár körül karcolásnyomok, korábbi sikertelenségeim emlékei. ÍGy sértek meg másokat is. Benyitok, az előszoba PVC-jén visszaverődik a gangról beszűrődő fény – olyan, mintha víz ömlött volna ki a padlón. Aztán beropogok a nappali parkettáján. Csak az állólámpa ég. A lyukas lámpaernyőn ott mászkál a tegnapi légy. Sóhaj.
„We are condemned
to kill time:
so we die
little by little.”
(Octavio Paz: A Tale of Two Gardens)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.31. 00:35:04
Utolsó kommentek