Aranyvasárnap

Délután keltem fel, mert a péntek este elhajlós volt (csak reggel félhatra keveredtem haza) és mit látok, amikor kinézek az ablakon? Semmit, csak a fehér sivatagot. Ám ez a sztori nem a kokóról szól. A tegnapi hóesés bezárt önmagam mellé. Karantén. Szóval valami értelmessel kellett elfoglalni magamat és a „házikönyvtárhoz” nem nyúlhattam, mert mindent legalább kétszer olvastam (ja, a Sátáni versek, meg az új Krasznahorkai még várat magára). Maradt az internet – ha már itt lógnak a kábelek a falból, használjuk is. És önmagamba zártságom rögvest világba zártsággá vált - idáig is tudtam, hogy sok költő és –palánta készített már saját magáról honlapot vagy blogot, de nem hittem, hogy ekkora kultúrája van már itthon is a webes önreklámozásnak. Amikor tavaly pár hónapot Londonban töltöttem, akkor láttam először a magaskultúra területén ekkora virtuális térépítészeti kedvet (bár a britek inkább a myspace-t kedvelik). Az igazán látványos az egészben az, hogy egymásba folyik a populáris és a high és így teljesen rá van kényszerítve az internetező, hogy maga válassza ki, mit tart igényesnek és mit nem. A posztmodernség vádját elfogadom, de az értékhierarchizálásban nem hiszek.

Az idő ma is kritikán aluli, de az utcára már ki sem akarok jutni. Lehet, hogy szánalmas, de amióta újra egyedül kelek (legalábbis itthon), azóta minden a legjobb. A biztos egyedüllétben mégiscsak el lehet nyújtózni, köntösben és kócosan. És annyit disszeminálok, amennyit csak akarok. Mostantól én is megszállom a blogoszférát és lerakom gondolati petéimet. Lesz mit!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.